A domain regisztrációkat három alapeset alapján szokták az emberek intézni:

  • hozzáértő ismerősön keresztül
  • korábbi megbízhatónak ítélt szolgáltatót megbízva
  • új szolgáltatót keresve
     

Hozzáértő ismerős is feltehetően a másik két esetből választhat, bár mivel hozzáértő, így biztosan van korábbról már tapasztalata.

A szolgáltató kiválasztása nem egyszerű, mivel nagyon sok cég és vállalkozó van jelen a piacon, akik mind az Ügyfelek szerzésére törekednek. Sokan akciókkal, különféle kedvezményekkel is próbálják szimpatikusabbá tenni ajánlatukat, de érdemes számolni és körültekintően változni.
Van akinek nem számít pár ezer Ft, van aki nagyon alaposan megfogja a költségeket, de a legfontosabb, hogy kit bízunk meg a domain regisztrációval.

Ha domain regisztrációról beszélünk, akkor két szolgáltató van. Az egyik aki konkrétan regisztrátor, a másik pedig csak viszonteladó.
De mi a különbség a kettő között?

A regisztrátor az adott végződésre szerződött partner, aki közvetlenül a TLD-t üzemeltető szervezettel áll szerződésben.

A viszonteladó jó esetben egy regisztrátorral áll szerződésben, vagyis Ő közvetlenül nem tudja a domaineket kezelni, csak a partner cégével, aki a szerződött regisztrátor.

Ideális esetben a regisztrátor és a viszonteladó nyújthat ugyanolyan jó szolgáltatást, de a viszonteladó mindig ki van szolgáltatva a regisztrátorának. Ha esetleg valamilyen nézeteltérés támad a két cég között, akkor előfordulhat, hogy a végfelhasználó húzhatja a rövidebbet. Azért is a domain tulajdonosa, mert Ő csak a viszonteladóval van szerződésben

Megtörtént eset, hogy egy viszonteladó és a regisztrátor között valamilyen nézeteltérés történt, a viszonteladó ügyfeleinek a domainjeit egyszerűen csak letörölték, függetlenül attól, hogy csak 1 hét múlva járt volna le, vagy még volt egy év a regisztrációs időszakból. Mivel a domain tulajdonosa nem áll közvetlen szerződéses viszonyban a regisztrátorral, így papíron sok esélye nincs reklamálni. Feltehetően az ügyfél (ügyfelek) fizetett rendesen a domainért, de a két cég közti nézeteltérés miatt Ő húzza a rövidebbet.

A domain regisztrációkor is érdemes odafigyelni kinél regisztráljuk, mert sok kellemetlenség érheti, ha pl. egy már aktívan használt email címe egyszer csak nem működik emiatt.

Ilyen esetben a legjobb megoldás, ha szolgáltató váltással átkéri a tulajdonos másik regisztrátorhoz a domaint.

 

kezelik vagy valamelyik hozzáértő ismerősön keresztül intézik az emberek, vagy a már bevált szolgáltatón keresztül. Ha esetleg egy harmadik esetről van szó, ahol az ember maga intézi a dolgot, akkor érdemes odafigyelni és körültekintőnek lenni a választáskor.

 

cégalapító 2010.08.18. 15:04

Tárhely akció

A hazai piacon is mindenki, a saját céljainak legjobban megfelelő szolgáltatást próbálja megtalálni. Vannak akik sokat keresnek, vannak akik kevés energiát ölnek a tárhely keresésbe.

Mivel minden régióban megfigyelhető az árérzékeny piac, így hazánkban is a tárhelyet keresők között is vannak, akik főleg az ár alapján választanak. Ilyenkor néha elfelejti megkérdezni, vagy az akciónak teljes mértékben utána járni, hogy egy domain díj az éves díj-e, vagy a tárhely díja a következő évben mekkora lesz.

Vannak olyan domain szolgáltatást biztosítók, akik pl. a .hu domain első regisztrációs időszakát, ami kötelezően 2 éves, éves bontásba tüntetik fel az olcsó hatás elérése érdekében, egyébként pedig kis betűkkel feltüntetik, hogy minimum 2 évet kell vennie egyből az Ügyfélnek. Sok esetben külön kell még a névszervereket is fizetni, ami szintén esetlegesen más konstrukciókban benne szokott lenni.

Érdemes odafigyelni az ilyen apró trükkökre, mert így akár lehet hogy nem is olyan olcsó lesz az a szolgáltatás, mint ami első látszik.

A kisebb ár bemutatása érdekében több szolgáltató is havi díjban adja meg az éves árat, ami természetesen minden esetben évesnek számol. Nem érné meg kiszámlázni havi 400 Ft-okat senkinek, több vele a munka és költség, mint amennyit behoz.

Egyre többen vannak kis otthoni megoldásokkal operálók, akik esetleg egy fix ip-s kábelnet mögött biztosítanak tárhelyet, vagy akik alanyi áfa mentesen számláznak. Ez magánszemélynél még előnyös is lehet, de cégek már nem annyira kedvelik az ilyen megoldásokat.

 

Egyre több olyan "szolgáltató" jelenik meg az itthoni piacon is, aki tulajdonképpen nem rendelkezik saját eszközparkkal, csak nagyon olcsón külföldi erőforrást bérel. Ezzel teljesen kiszolgáltatva az Ügyfeleit annak, hogy bármikor megszűnhet a szolgáltatása. Egyik enyhén jobb megoldása, bár szintén erősen megtévesztő, amelyik cég úgy állítja be, mintha nagy gépparkkal rendelkezne. Itt olyan árulkodó jelek vannak, mint pl. jó pár szervernek másodpercre pontosan megegyezik az uptime-ja, és azt még weboldalán publikálja is. A kicsit ügyesebb trükközők pedig egyszerűen ugyanarra a szerverre több IP címmel hivatkoznak, így a kicsit kíváncsibb Ügyfeleket is meg tudják téveszteni.

Sok megtévesztő szöveg található néhány tárhely szolgáltatónál, ami szerint vagy mindegyik saját magát állítja a legjobbnak, legolcsóbbnak, vagy egyszerűen félrevezető marketing szöveg szerepel az oldalukon, ami miatt az Ügyfelet félre vezetik, esetlegesen tévesen számolja ki az egyszeri, illetve rendszeres díjat.

cégalapító 2009.10.14. 22:14

Szabad-e a domain

Domain kereséseknél érdemes odafigyelni, hogy hol és hogyan keresünk féltett kincsünkre, mert könnyedén lehet, hogy éppen valaki más elhappolja a jó ötletünket. Egy-egy domain elég értékes lehet a maga nemében, de lehet, hogy aki éppen megveszi, csak és kizárólag kereskedelmi szándékkal teszi, semmi komolyabb terve nincs vele.
A keresések eredményeit naplózhatják bizonyos helyek, és így a féltett domain nevünket megvehetik az orrunk előtt. Amennyiben nincs elővételi lehetőségünk például egy .hu domainre, akkor annak a domain nyomát bottal üthetjük, és ötletünk megvalósításához kereshetünk másik nevet.
A legjobb megoldás, hogyha például minden egyes .hu keresést a www.domain.hu weboldalon végez el mindenki. Ezzel kizárja annak lehetőségét, hogy a közbeékelődött oldalak naplózzák a kereséseket, majd ötletét ellopják.
Több konkrét esetről lehet olvasni az adott fórumokon, amikből kellő mélységben gyűjthetünk más által már megtapasztalt károk tanulságait.

 

A tárhely szolgáltatók között sajnos jelen vannak olyanok is, akik csak kimondottan az ajánlói jutalék miatt hoznak létre honlapot, amit könnyű felismerni az oldal tartalmáról, mert általában a hosting cég oldalának másolata. Ez az egyik legrosszabb választás lehet, mert semmilyen befolyása nincs a tárhely szolgáltatóra, saját rendszerrel, erőforrással nem rendelkezik, csak közvetíteni tud. Mivel nem saját rendszere van, így erősen korlátozottak a lehetőségei, és teljesen bele van kényszerítve abba a sablon rendszerbe, amit a rendszer üzemeltetője biztosít számára.
Az egyik ilyen jellemző csábító kifejezés, amit használnak a korlátlan szó, de ha rákeres az ember az adott szolgáltatóra fórumokban, akkor találhat számtalan olyan írást, ahol a korábbi kuncsaftok már beszámolnak a korlátlan korlátos mivoltáról. A korlátlan szó csupán egy marketing fogás, nincs olyan cég, akinek megérné a korlátlan tárhely méret, korlátlan használat mellett normális osztott tárhelyet biztosítani.